Besötétedett már mindenki elkészült a vacsorával, csak Boglárka nyammogott még a krumplin. Nem akaródzott még fürdeni menni, hiszen utána alvás következik, még ki akarta használni ezt a kevés percet is, amit a krumplival bajlódik. Mint minden este anya most is egy mesével készült a két csemetéjének. Milán már a kádban lubickolt, mikor Bogi megunta eddigi tevékenységét és lekonyult vállakkal ballagott be a fürdőszobába. Anyja észrevette, hogy valami bántja a kislányt.
- Mi a baj, Bogi? - kérdezte lassan vetkőztetve a kislányt, és a meleg habok közé tette. Bogi nagyot sóhajtott.
- Nem akarok még aludni menni - panaszkodott, miközben Milán álmosan ásítozott mellette. - Nem lehetne mese helyett játszani? - kérlelte az anyját.
- Pedig beakartam nektek mutatni valakit.
- Kit? - kérdezték egyszerre cserfesen.
- Ha készen lesztek a fürdéssel és ágyban fekszetek bemutatom nektek - mondta anya. Bogi hiába törte a fejét, hogy ki lehet az, akit anyukája beakar nekik mutatni, hogy észre sem vette, hogy már Milán pizsijében, és anyja karjában indul meg a szobájukhoz, majd Bogi következett.
Mint minden este, mint lenni szokott, mikor a csillagok is az égen ragyogtak, anyukájuk leült a székhez egy könyvel, hogy mesét mondjon. Most azonban nem egy könyv volt vele, hanem egy furcsa nyúl. Na, nem azért volt az a nyúl furcsa, hogy ruhában volt, hanem, hogy milyen ruhában.
Ez a nyúl balerina ruhában és hosszú füleivel, aminek az egyikén ott volt egy kis masni. Milán és Bogi kíváncsian várták a mesét.
- Hol volt, hol nem volt, innen messzi túlont is élt egy nyuszi család, abban a nyuszi családban élt egy nyuszi lány. Úgy hívták őt, hogy Lola.
- Miért? - akadékoskodott Bogi a párnájából pislogva.
- Mert Lola nyuszira illett is a neve. Mesélhettem tovább a mesét? - kérdezte anya kedvesen. Bogi felsóhajtott. Nagyon is akarta tudni, hogy-hogy került ide ez a nyuszi. - Lola nyuszi nem volt átlagos nyuszi, ő ha felnő balerina akart lenni. De még nagyon kicsi volt. Olyan kicsi, hogy a tenyeremben is elfért. És igen félős nyuszi lány volt. Tudjátok mitől félt ő nagyon?
A gyerekek nemet intettek.
- A védőoltástól - mondta anya. Mind a két gyerek jobban besüppedt az ágyában. - Tudjátok én is félek tőle - vallotta be anyu. - Ahogy Lola nyuszi cseperedett a szülei elvitték az orvoshoz, hogy megkapja az első védőoltását.
- Nem félt? - kérdezte Milán vékony hangján.
- De igen félt, de nyuszi anyó megnyugtatta, hogy minden nyuszinak meg kell kapnia, hogy nagy erős nyuszi legyen belőle. Lola nyuszi mindig félt egy kicsit, de aztán eszébe jutott valami.
- Micsoda? - kérdezték.
- A tütüje. A tütüje, amit soha le nem vett, akkor is vele volt, mikor felhorzsolta a térdét, és akkor is vele lesz, mikor fellép először a nyuszi óvodában.
- És mikor megkapta az oltást nem félt többé? - kérdezte Bogi magához vonva mézi- Rézit.
- Lola nyuszi nem félt már, tudta, hogy az oltás megvédi minden bajtól, hogy ő egyszer balerina legyen. Holnap is mesélek róla mesét - mondta anya, és feltette Lola nyuszit a polcra a többi játékok közé. - Jó éjt kincseim. Álmodjatok szépeket!
- Te is, anyu - dünnyögte álmosan Milán, és párnája mellé nyúlva megragadta rongyi macit, és már álomba merült. Ahogy anya Bogihoz ért a kislányra nem jött álom.
- Anya, holnap elvihettem Lolát az oviba? - kérdezte.
- Elvihetted, szerintem Lola örülni fog neki, hogy világot lát - mondta anyu.
- Velem lehet amikor védőoltást kapok? Olyan bátor akarok lenni, mint ő.
Anya mosolyogva megpuszilta a homlokát. - Te mindig az én bátor hercegnőm leszel.
- Inkább leszek balerina, ha nem bánod.
Bogi bekucorodott az ágyban, magához vonta Mézi-Rézit és már aludt is.
Ezen az este után Bogi minden védőoltásnál magával vitte Lola nyuszit, aki mindig bátorságot adott neki, mikor félt valamitől.
