Milán és a vihar

Éjszaka volt, de Milán felriadt a kinti vihar zajára. Villámok fényei világított be a szobájába, és úgy dörgött az ég, hogy berezdültek még az üvegek is.
Milán egyedül volt a szobájában. Legalábbis úgy érezte, hogy egyedül van, mert ha anyjához akart menni, akkor le kellett neki másznia az ágyáról, és a folyosón át sétálva a szüleihez. Nappal minden könnyebb lenne, mint éjjel. Amikor épp megint nagyot dörgött az ég a házuk felett, rémülten húzta magára a takarót.
Gombóc volt a torkában.
- Anya! - kiáltotta. De csak halk síros hang jött ki belőle. - Apuci! - próbálkozott újra. A házban csend honolt, azonban hirtelen történt valami. Fura kopogás szerű hangok szűrődtek be a szobájába.
Valami, aki éppen most toppant be a szobájába és ugrott fel mellé az ágyában.
- Füles! - kiáltotta Milán boldogan. - Te is félsz a vihartól?
-Vau! - felelte Füles. A farkát csóválta, és megnyalta Milán arcát, aki nevetve törölte meg az arcát.
- Füles - ölelte magához az ebet. - De jó, hogy itt vagy velem.
És Bumm, irdatlan nagy hanggal dörrent meg az ég, amitől még maga Füles is a takaró alá bújt félelmében, pedig ő aztán nem volt félős fajta. - Nem megyünk le a konyhába? Éhes lettem, te is kapsz valami finomat - mondta a fiú, és halkan beosontak a konyhába. Milán elővett egy vajat, és kenyeret, és neki állt vajas kenyeret kenni, magának és négy lábú barátjának.
- Hopp! - kiáltotta és repült is egy falat Füles felé a levegőben. Füles felugorva elkapta a falatot, és lenyelte. - Kapsz még egyet - kiáltotta, Füles pedig örömtáncot járva csóválta a farkát. Az újabb falat után vetette magát, mikor hirtelen valaki megjelent a konyhában.
- Itt meg mi folyik? - kérdezte álmosan apa. - Rég ágyban kellene lenned.
- Tudom, de féltem a vihartól, és éhes lettem meg Füles is.
Apa nem szólt semmit, csak nézte fia vajtól maszatos arcát, és a boldogságtól sugárzó kutyát, majd elmosolyodott.
- Ha már mind ketten jó laktatok, ideje most már ágyba feküdnöd.
- Okés - felelte Milán, és átölelte apját. Aztán elindult vissza a szobájába Füles követte őt.
Takaró alá bújva már nem is félt annyira a vihartól. Füles szorosan kis gazdájához bújt, majd az eső monoton hangjára elszenderegtek.