Eső, eső csepereg

Eső, eső csepereg,
Kicsi fecske pityereg,
Kérdezi őt a kis veréb,
Mi nyomja a kis szívét.

Fecske, fecske pityereg,
Hangja megremeg,
Elvesztettem az esernyőmet,
Kicsi veréb jobbra néz, balra néz,
Az az esernyő bizton elveszett,
Hiába is keresed.

A kis fecske búslakodik,
Az eső meg csak esik,
Kicsi veréb gondol egyet, leszakít egy nagy falevelet,
Odaadja bús fecskének, aki
Boldogan megköszönve tovaszállt.

.

Farsang

Nagy nap ez a mai,

Bulizni jön apraja nagyjai,

Beöltöznek, aminek szeretnének,

Ki katicának, ki tündérnek.

Perdül a sok kicsi láb,

Zenére mind táncot jár,

Nevetésüktől zeng a terem,

Ezen a napon a telet kergetik el,

Sok volt már  télből nekik, 

Kívánják a tavaszt,

Madarak is énekelnek,

Várják ők is a tavaszt. 

Milán és a vihar

Éjszaka volt, de Milán felriadt a kinti vihar zajára. Villámok fényei világított be a szobájába, és úgy dörgött az ég, hogy berezdültek még az üvegek is.
Milán egyedül volt a szobájában. Legalábbis úgy érezte, hogy egyedül van, mert ha anyjához akart menni, akkor le kellett neki másznia az ágyáról, és a folyosón át sétálva a szüleihez. Nappal minden könnyebb lenne, mint éjjel. Amikor épp megint nagyot dörgött az ég a házuk felett, rémülten húzta magára a takarót.
Gombóc volt a torkában.
- Anya! - kiáltotta. De csak halk síros hang jött ki belőle. - Apuci! - próbálkozott újra. A házban csend honolt, azonban hirtelen történt valami. Fura kopogás szerű hangok szűrődtek be a szobájába.
Valami, aki éppen most toppant be a szobájába és ugrott fel mellé az ágyában.
- Füles! - kiáltotta Milán boldogan. - Te is félsz a vihartól?
-Vau! - felelte Füles. A farkát csóválta, és megnyalta Milán arcát, aki nevetve törölte meg az arcát.
- Füles - ölelte magához az ebet. - De jó, hogy itt vagy velem.
És Bumm, irdatlan nagy hanggal dörrent meg az ég, amitől még maga Füles is a takaró alá bújt félelmében, pedig ő aztán nem volt félős fajta. - Nem megyünk le a konyhába? Éhes lettem, te is kapsz valami finomat - mondta a fiú, és halkan beosontak a konyhába. Milán elővett egy vajat, és kenyeret, és neki állt vajas kenyeret kenni, magának és négy lábú barátjának.
- Hopp! - kiáltotta és repült is egy falat Füles felé a levegőben. Füles felugorva elkapta a falatot, és lenyelte. - Kapsz még egyet - kiáltotta, Füles pedig örömtáncot járva csóválta a farkát. Az újabb falat után vetette magát, mikor hirtelen valaki megjelent a konyhában.
- Itt meg mi folyik? - kérdezte álmosan apa. - Rég ágyban kellene lenned.
- Tudom, de féltem a vihartól, és éhes lettem meg Füles is.
Apa nem szólt semmit, csak nézte fia vajtól maszatos arcát, és a boldogságtól sugárzó kutyát, majd elmosolyodott.
- Ha már mind ketten jó laktatok, ideje most már ágyba feküdnöd.
- Okés - felelte Milán, és átölelte apját. Aztán elindult vissza a szobájába Füles követte őt.
Takaró alá bújva már nem is félt annyira a vihartól. Füles szorosan kis gazdájához bújt, majd az eső monoton hangjára elszenderegtek.

Lola nyuszi felbukkanása

Besötétedett már mindenki elkészült a vacsorával, csak Boglárka nyammogott még a krumplin. Nem akaródzott még fürdeni menni, hiszen utána alvás következik, még ki akarta használni ezt a kevés percet is, amit a krumplival bajlódik. Mint minden este anya most is egy mesével készült a két csemetéjének. Milán már a kádban lubickolt, mikor Bogi megunta eddigi tevékenységét és lekonyult vállakkal ballagott be a fürdőszobába. Anyja észrevette, hogy valami bántja a kislányt. 

- Mi a baj, Bogi? - kérdezte lassan vetkőztetve a kislányt, és a meleg habok közé tette. Bogi nagyot sóhajtott.

- Nem akarok még aludni menni - panaszkodott, miközben Milán álmosan ásítozott mellette. - Nem lehetne mese helyett játszani? - kérlelte az anyját. 

- Pedig beakartam nektek mutatni valakit. 

- Kit? - kérdezték egyszerre cserfesen. 

- Ha készen lesztek a fürdéssel és ágyban fekszetek bemutatom nektek - mondta anya. Bogi hiába törte a fejét, hogy ki lehet az, akit anyukája beakar nekik mutatni, hogy észre sem vette, hogy már Milán pizsijében, és anyja karjában indul meg a szobájukhoz, majd Bogi következett. 

Mint minden este, mint lenni szokott, mikor a csillagok is az égen ragyogtak, anyukájuk leült a székhez egy könyvel, hogy mesét mondjon. Most azonban nem egy könyv volt vele, hanem egy furcsa nyúl. Na, nem azért volt az a nyúl furcsa, hogy ruhában volt, hanem, hogy milyen ruhában. 

Ez a nyúl balerina ruhában és hosszú füleivel, aminek az egyikén ott volt egy kis masni. Milán és Bogi kíváncsian várták a mesét. 

- Hol volt, hol nem volt, innen messzi túlont is élt egy nyuszi család, abban a nyuszi családban élt egy nyuszi lány. Úgy hívták őt, hogy Lola. 

- Miért? - akadékoskodott Bogi a párnájából pislogva. 

- Mert Lola nyuszira illett is a neve. Mesélhettem tovább a mesét? - kérdezte anya kedvesen. Bogi felsóhajtott. Nagyon is akarta tudni, hogy-hogy került ide ez a nyuszi. - Lola nyuszi nem volt átlagos nyuszi, ő ha felnő balerina akart lenni. De még nagyon kicsi volt. Olyan kicsi, hogy a tenyeremben is elfért. És igen félős nyuszi lány volt. Tudjátok mitől félt ő nagyon? 

A gyerekek nemet intettek. 

- A védőoltástól - mondta anya. Mind a két gyerek jobban besüppedt az ágyában. - Tudjátok én is félek tőle - vallotta be anyu. - Ahogy Lola nyuszi cseperedett a szülei elvitték az orvoshoz, hogy megkapja az első védőoltását. 

- Nem félt? - kérdezte Milán vékony hangján. 

- De igen félt, de nyuszi anyó megnyugtatta, hogy minden nyuszinak meg kell kapnia, hogy nagy erős nyuszi legyen belőle. Lola nyuszi mindig félt egy kicsit, de aztán eszébe jutott valami. 

- Micsoda? - kérdezték. 

- A tütüje. A tütüje, amit soha le nem vett, akkor is vele volt, mikor felhorzsolta a térdét, és akkor is vele lesz, mikor fellép először a nyuszi óvodában. 

- És mikor megkapta az oltást nem félt többé? - kérdezte Bogi magához vonva mézi- Rézit. 

- Lola nyuszi nem félt már, tudta, hogy az oltás megvédi minden bajtól, hogy ő egyszer balerina legyen. Holnap is mesélek róla mesét - mondta anya, és feltette Lola nyuszit a polcra a többi játékok közé. - Jó éjt kincseim. Álmodjatok szépeket! 

- Te is, anyu - dünnyögte álmosan Milán, és párnája mellé nyúlva megragadta rongyi macit, és már álomba merült. Ahogy anya Bogihoz ért a kislányra nem jött álom. 

- Anya, holnap elvihettem Lolát az oviba? - kérdezte. 

- Elvihetted, szerintem Lola örülni fog neki, hogy világot lát - mondta anyu. 

- Velem lehet amikor védőoltást kapok? Olyan bátor akarok lenni, mint ő. 

Anya mosolyogva megpuszilta a homlokát. - Te mindig az én bátor hercegnőm leszel. 

- Inkább leszek balerina, ha nem bánod. 

Bogi bekucorodott az ágyban, magához vonta Mézi-Rézit és már aludt is. 

Ezen az este után Bogi minden védőoltásnál magával vitte Lola nyuszit, aki mindig bátorságot adott neki, mikor félt valamitől. 

Színek

Iáiáó, iáiáó,

Fehér ő, mint a hó, ott él, ahol cudar jég honol, 

Nem más, mint ő a jegesmedve úr. 

Iáió, iáiáó,

Éldegélt a vízben ő, parton napozni szokott, 

Nagyra tátsa a száját, mert bizony a foga fáj nagyon, 

Zöld vonja körbe őt, nem más ő, mint a krokodil ki fogorvos után hullassa könnyeit. 

Iáiáó, iáiáó, 

Sárga tollán megcsillan, egy kis kosza napsugár,

Csipogva szedi fel a morzsát, 

Csip, csip mondja a csibelány. 

Iáiáó, iáiáó,

Ravaszdi ez az állat, 

Jól érzi magát, ha eszeden túljárhat, 

Bozontos farkáról felismered, 

Narancssárga bundájától óva intelek,

Ő ki erdőben él, a fantasztikus róka úrfi. 

Iáiáó, iáiáó, 

Röf-för, zeng tőle a falu,

röf-röf közeledik eme hang, 

Kilehet ő vajon, 

Nem mást lehet ő már, 

Ki a gazda nagyon keres már, 

Rózsaszín a bőre színe, te is biztos felismerted, 

elszökött ő gazdájától világot látni, 

Nem mást lehet ő mint röfi úrfi a malac.  

Iáiáó, iáiáó,

Piros hátán apró fekete pöttyök, 

Leveleken mászik ő,

Élelem után kutatva, 

Ujjaidra szállva meg számolhatod pöttyeit, 

Kicsi katica, aki piros kabátjában tóvá szál.  

Iáiáó, Iáiáó,

Ormánya derekáig ér, 

Füleit kimeresztve trombitál egy jó nagyot, 

Szürke bőrén lepihen egy kis madár, 

Trombitás pajtást figyeli, 

Nem más volt, ő, mint az elefánt.

Iáiáó, Iáiáó,

Cica egy szobában magányosan nyávogót, 

Mert bizony nem találta a tejes köcsögöt,

A kredencre ugrott, 

Barna bundája alatt összeroskadt a polc, 

Kicsi cica hoppon maradt, tejföl nélkül aludni ment. 

Iáiáó, Iáiáó, 

Jeges mezőn topogott, 

Fekete szmokingjában hajbókolt, 

Ki lehet ő vajon?
Kit mindenki szeret?
Nem volt más ő, mint a pingvin, kit mindig szeretgetnél.  

Bogi és a négy évszak tündérei

Bogi és négy évszak tündérei

Hol volt, hol nem volt, még a legtávolibb falun is túl, éldegélt egy kis takaros kis házban egy kislány, úgy hívták őt, hogy Boglárka. Cserfes, csibész kis lány volt ő, szeretet csintalan dolgokat művelni.

Éjszakánként Bogi sokszor félt lehunyni a szemét, hiszen akkor nem lássa meg, hátha a kinti lények bekukucskálnak az ablakán. Anyja szerint elég nagy már ahhoz, hogy féljen a kinti sötétségtől, hiszen az udvaron már minden élőlény alszik.

- Szépen behunyod a szemed, és ha pisilned kell kimenni csak felkapcsolod a lámpát, és a sötétség eltűnik - mondta anya még lefekvés előtt.

Ezzel Boginak nem is lenne gondja, ha nem félt volna annyira a sötétben megbúvó árnyékoktól. Mikor a nappalt felváltotta az éjszaka, sokkal félelmetesnek tűnt minden. Bogi biztos volt benne, hogy az udvarukon szörnyek tanyáznak.

- Nincs is szörnyek az udvaron, te butus - mondta öccse Milán.

- És, ha mégis? - kérdezett vissza, de elhatározta, hogy bátor lesz. Hiszen ő volt a nagyobb.

Aznap este kedvenc játékával somfordált ki a folyosóra.

- Miért ébresztettél fel? - nyöszörögte Póni, Bogi kedvenc plüss unikornisa.

- Nélküled félek kimenni az udvarra - motyogta a lány a póninak, aki csak fáradtan sóhajtott.

Gyorsan beszaladt a fürdőszobába és az ottani ablakból kukucskált ki.

- Megmutatom neked kik vannak kint az udvaron - szólalt meg bölcsen Póni. - Akkor legyőzheted a félelmedet.

Bogi nem tudta mit tegyen, hiszen félt kimenni az udvarra, és attól is félt, hogy mi van, ha a szörnyek elkapják.

Tavaszi éjszaka volt, még kicsit hűvös, a csillagok ragyogtak az égen-

Nyugodt volt minden kint, a fáknak lombjai suhogtak kicsit a lenge széltől.

- Tündérkék! Tündérkék! - kiáltotta el magát hirtelen Póni.

Megrezzent a rózsabokor, majd az orgonabokor is táncra perdült, meggyfának a levelei is megzizzentek. Apró fénylő repkedő lények suhantak és röpködtek körülötte.

Nem tűntek veszélyesnek. Bátortalanul repülték körbe a kislányt.

- Azt mondják félnek tőled, mert az emberek veszélyesek a tündérekre -magyarázta Póni - Ezért bújnak el mindig, ha valaki éjjel kimegy az udvarra.

- Tőlem nem kell félniük - mondta meglepetten Bogi. - Én nem vagyok veszélyes.

A kis tündérek izgatottan csilingeltek, mivel a tündérek kis apró csengettyű hangon tudnak beszélni.

Bogi megpróbált megsimogatni az egyiküket, de az bátortalanul elröppent. Aztán mégis visszarepült a lányhoz, és hagyta, hogy apró ujjak érintsék meg a szárnyait és a virág szirmokból készült ruháját.

Selymes, és hideg volt a tündér ruhája. Kerek mosolygós arcával kémelte a kicsi lányt, ezüstős haja minden repüléstől megzizzent.

- Ő Zúzmara, a tél tündére - szólalt meg Póni. Majd egymás után mutatta be a tündéreket a kislánynak.

Ősz tündért Csillámnak hívták, az ő ruhája barna volt, mint a haja. Nyár tündér neve Nalla volt, lila ruhája szinte ragyogott a holdfényben, mint a fekete hajzuhataga. És hátra maradt a tavasz tündér, aki serényen dolgozott, az ő neve Virág volt, sárga ruháján megcsillant a holdfény kis sugara. - Most már megismerted kik vannak az udvaron, így már nem kell félned - mondta Póni ásítva. - De most már aludni kellene, holnap oviba kell mennünk!

Tündérkék elbúcsúztak a kislánytól. Bogi integetve csukta be maga mögött az ajtót. Másnap reggel anyja mosolyogva ébresztgette, aki vidáman pattant fel az ágyból, és még az sem zavarta, hogy Milán a kedvenc játékához nyúlt.

Bogi már nem félt többé, amikor az éjszaka leszállt, akkor tudta, hogy tündér barátaival fog találkozni, akik megtanították arra, hogy védje a természetet, és szeresse.

És, hogy mire is jók az évszakok, és az évszakos tündéreknek milyen munkájuk van, mert egyszer nem is olyan régen a tavasz majdnem nem érkezett meg, hanem még Januárban is fagy, és hó volt, amit Boglárka és öccse nagyon élvezett, hiszen hó szünetet hirdettek, de ez már egy másik mese.  

Szia, kedves látogató!

Szervusz a mesék birodalmában, vagyis nálam. :)
Örülök, hogy ide tévedtél, ezen az oldalon saját meséimet verseimet olvashatjátok, minden napra egy mesét írók.
Mivel született egy gyermekem, egyre jobban azon kaptam magam, hogy regény írás helyett meséket gyártok legyen az bármi is a történet.
Ezen a blogon szórakoztató meséket fogsz találni. Hamarosan érkezek is az első mesémmel.

Üdv, Lightning Bri